Bevezető
Egy éve még boldogságban éltem, az akkor még szerelmemnek
hitt emberrel. De aztán a végzetes 18. születésnapja után leléptem, és üldöztem
azt a személyt, aki bántani akarta Őt. Victoriát egészen Brazíliáig követtem,
majd onnan visszafordult Forks felé. Seattle-ig jött, majd megint eltűnt. Ott
viszont nagy meglepetésben volt részem, négy hónap után, újra láthattam Bellát.
Épp Jacobbal és Mike-al jött ki a moziból. Rögtön kiszúrt engem, és nagy
léptekkel felém szaladt, de végül a földön kötött ki. Nem is Bella, ha nem esik
el. Oda mentem hozzá, és felsegítettem. Ő sírva borult a nyakamba. Ott
megfogattam, hogy soha többet nem hagyom el, csak ha Ő azt akarja. Akkor még
nem tudtam, hogy ezt a fogadalmat megfogom szegni.
A hetek teltek, és már Február végénél jártunk. Ez a hónap
nem a megnyugvásé volt, hanem az újabb kétségekké.
Az egész család visszaköltözött Forksba, és Én újra Bellával
lehettem. Vagyis csak akartam. Ugyanis Ő a farkasokat részesíti előnyben. Hozzánk
már szinte sose jár. Alice már a jövőjét se látja. Ha rákérdezek Bellánál,
miért jár le annyit La Pushba, azt mondja: szeret engem, de nagy fájdalmat
okoztam neki, és ezt a sebet csak Jacob tudta begyógyítani, és ne csodálkozzak
rajta, hogy sokat van vele.
Próbálom menteni a menthetetlent, de ha azt csak az egyik
fél szeretné… hát az lehetetlen. Talán már nem is szeretem Őt annyira, mint az
elején. A vére se csábít úgy, mint a legelső találkozásunkkor. Talán mégse Ő
volt az énekesem. Nem tudom, de az biztos, hogy így nem mehet tovább.
